2017. február 10., péntek

Második

Kedves olvasóim és erre járók! 
Szeretném megköszönni, hogy már hárman iratkoztak fel a blogra. Az is nagy öröm számomra, hogy az oldal látogatása megnőtt. Remélem elnyeri ez a rész is a tetszéseteket! Tudom, hogy picit rövidebb lett, de a tehetségkutatós esetet mindenképpen külön fejezetbe szerettem volna írni. Ha tetszett ez a rész is kérlek tudassátok feliratkozással, kommenttel.
Kellemes olvasást!

GEE 
Az okok, amiért várom az esti tehetségkutató estet: 1) ott lesznek a lógósok. 2) Ha ott lesznek a lógósok, akkor ott lesz Harry is. És most már arra is megvan minden esély, hogy én is ott leszek. Persze nem Harry-ék miatt engedett a megjelenésem, sokkal inkább Baldwin és csoportja miatt. Na meg persze a nagymamám kedvéért, leginkább. De nyilván titkon Harry miatt izgulok ennyire. Jajj, olyan sablonos tinilány vagyok! 
- Az iskola legcsinosabb és legtehetségesebb lánya, erre a lógósokkal barátkozik - a forrón gőzölgő krumplipüré mellé egy jó adag szemrehányást is kapok a nagymamámtól az asztalra. Más esetben biztos kiállnék magamért, de most túlzottan hidegen hagy ez a fejmosás. Csak arra tudok gondolni, hogy vajon mit vegyek fel az estére, milyen legyen a sminkem, a hajam. Talán lehetne nekem is olyan vadítóan csinos lófarkam, mint a szőke Giginek szokott lenni az iskolában? Hisz akkor biztos tetszenék a lógósoknak, és talán Harry-nek is. 
- Komolyan nem értelek Allison, hiszen mi kékvérűek vagyunk. Nem mellesleg az iskola legszebb párja - Baldwin szokás szerint túloz. Mindenben. Hiszen kezdjük ott, hogy együtt sem vagyunk, ez a furcsa álomkép csak az ő és a nagyi fejében vert sátrat, és az elvarázsoltságuktól egyszerűen nem hallják meg az én józanító, elutasító szavaimat. 
- De hát a lógósok is emberek, Baldwin - rázom meg mosolyogva a fejem, miközben még mindig csak arra tudok gondolni, hogy Harry milyen menőn mutathat a színpadon. Abban a fekete dzsekiben, a mikrofon előtt, süt le rá az ezüstös fény, a vokalisták pedig a lógósok megmaradt tagjaiból állhatna. Biztosan a legújabb, legmodernebb, legvérlázítóbb zenével rukkolnának elő, és ha nem az illemtanoda lenne a helyszíne a versenynek, meg is nyernék azt. 
- Allison, ha megetted ideje lesz készülődni - végre a nagymamám is helyet foglal az asztalnál. Gyorsan szed a saját tányérjába is, Baldwin-é után, majd az ételt, ahogy a házunkban szokás, halkan, csendben fogyasztjuk el. Általában ezek a lenyugodtam perceim itthon.
- Ti is halljátok? - kérdez fel egyet hirtelen jöttéből a balra mellettem ülő Baldwin. 
- Mit, fiam? - még szép, hogy a nagyi nem szúrta ki a lágy dallamot, ami úgy félperce kezdett rá. Neki már talán túl öreg ehhez a füle, hiszen tisztán kiérződik, hogy nem csak egy fal választ el minket a zene forrásától. 
- Hagyjad nagyi, csak valahol zenélnek -próbálom rájuk hagyni az egészet egy legyintéssel.
- Azt hiszem ez a kertetekből jön, Allison - Baldwin oldalát szúrja a kíváncsiság, nem tudja megállni, hogy felálljon és az erkélyünkhöz siessen. Mikor kinyitja a fehér kilincses öreg faajtót, a zene hirtelen sokkal hangosabbá vált. Most már tisztán kiérződik, hogy tényleg alattunk szól.
- Allison ezt látnod kell! - Baldwin rák vörös fejjel kénytelen visszahajolni  másodpercekkel később a szobába, mivel mi még a nagyival nem mertünk ránézni a lenti jelenségekre. Azt hiszem a nagymamámnak elég is volt látni Baldwin reakcióját, mellkasához kapva csücsül vissza az étkező helyére. Normális esetben én sem pattannék fel és rohannék az erkély felé, de most hirtelen Harry hangját hallom meg, így nem tudok magamnak, a kíváncsiságomnak megálljt parancsolni.
- My-my o Gee, well o Gee, my-eye o Gee
Why I love that girl, love that girl - magam sem hinném el, ha nem a saját szememmel látnám, hogy Harry Styles az én ablakom alatt szerenádozik a bandájával.
Tudom, hogy titkon helytelen, mégis a szívem most majd kiugrik a helyéről és egy kis hang a fejemben csak azt üvölti "ezaz". Annyira hihetetlen és gyönyörű dolog zajlik éppen most odalent, hogy egy pillanatra fel is merül bennem a kétely, hogy mi van ha nem is miattam van mindez? A rengeteg meggyújtott mécses, a háttérvokál, és maga Harry jelenléte.  De a lehető legapróbb paranoiámat is elkergeti jó messzire a tekintete, amit félreérthetetlenül nekem szán, mikor elénekli újból a refrént.  Imádom ezt az számot. Vajon ezt ő is tudta? Nos Baldwin biztos igen.
- Kicsinállak, Styles - azt hiszem nála most szakad el véglegesen a cérna. Ha tehetné az emeltről ugranak le, de ehelyett a lépcső felé vágtatva tűnik el.
- Siess te bolond - Harry a nekiszentelt figyelmeztetésemre rögtön reagál. Leáll a dallal, jelez a srácoknak is, majd bepattannak az ismerős, fekete járgányba.
- Este látjuk egymást, Allison - köszön el, és bár biztos nem ilyen céllal szánva, de ezzel a mondatával gyorsan elkap a stressz okozta gyomorgörcs.

2017. január 27., péntek

Első

Sziasztok!
Elsősorban szeretném megköszönni a türelmeteket. Ígérem mostantól gyorsabban érkeznek majd a részek! Másodszor: szeretném megköszönni a 2 feliratkozást, üdv a bandában <3, remélem a véleményetek a történet előrehaladása  folytán sem fog változni! :) 
Szeretnék nektek kellemes időtöltést kívánni a részhez, ha pedig bármi kérdésetek, óhajtok-sóhajatok van a részhez, vagy a bloghoz kapcsolódan, kérlek ne tartástok magatokban, kommenteljetek. :) 
Jó olvasást!

***********

I'm so young
Nos mondom a helyzetet, rendben? Ezerkilencszáz ötvenkettőt írunk, és azt hiszem most már minden megengedett! Hiszen már nyugodt szívvel ér térd fölé érő szoknyában járni, hangosan rágót csócsálni Emma Bennett vegyesboltja előtt, és szabad megállás nélkül titkos fantáziákat dédelgetni a lelkemnek Harry-ről. És, hogy miért csak titkosakat? Nos ismerem a nagymamámat, lehet még túlzottan jól is, tudom mennyire bántaná a tudat, hogy úgy viselkedem mint az összes többi lány az iskolában. Pedig ő nem úgy nevelt, ahogy az átlag lányokat szokást. Nem, bizony. Ha rajta múlott volna akkor most nem Harry-n járna az eszem, hanem minden bizonnyal Baldwinon. És az mennyivel egyszerűbb lenne. Hiszen számomra ő az elérhető férfi, nem pedig Harry, vagyis mister -szűk nadrágot hordok, mert tudom milyen jó fenekem van - srác.  Mégsem tudom kiverni azt az emléket a fejemből, ahogy a könnyét törölte mellettem. Vajon ezért hívják Cry Baby-nek? Ó, bárcsak eltudnám fojtani a róla szőtt gondolataimat, vagy legalább elterelni róla egy kicsit a figyelmem! 
- Nekem már nem is fáj a nyoma - büszkélkedik mellett Baldwin. Csak tudnám mitől olyan jó a kedve. És ha már raktározni is képes lenne az örömöt, igazán nekem is adhatna egy keveset...
- Nagyon jó kedved van, van rá okod is, hogy így örülj? - apró kíváncsiság furdalja csak az oldalamat. Nem is vagyok benne egészen biztos, hogy érdekel Baldwin öröme, inkább csak megpróbálom ténylegesen elterelni a figyelmemet. 
- Allison, hát nem hallottál még a tehetségkutatóról? - mire a folyosóra érünk már a szokásos felhajtás zajlik. A zene hangosan üvölt, minden nyitott szekrény más-más stílust szólaltat meg, a hosszú úton pedig apró csoportok beszélgetnek, vitatják meg az éppen aktuális hírek. Itt ugyanis nincs olyan amiről a gimnazista diákok ne tudnának.
Baldwin támogatóan karol át, miközben tovább mesél a tehetségkutatóról. A hangja tele van hitetlenkedéssel, mivel szinte biztosra veszem, hogy azt remélte én erről - a nagymamám révén - már tudni fogok. Fura mert ahogy a folyosó végéhez, és egyben a hatalmas zöldre mázolt kapuhoz érünk, már teljesen hidegen hagy a mondanivalója, és a gondolatim csak lágyan szökkenek át kisfiús hangján.
- ... és akkor eloltódnak majd a fények, a fiúk is elhalkulnak. Az utolsó szólam pedig... - annyira beleéli magát, míg fel nem pillanat és észre nem veszi a felé közeledő kóristatársakat.  
Megkövezni ér, de engem valahogy nem kötnek le az ABC-s hangok kitárgyalása, így inkább kilépek a gondos fiúkörből. A nagymamám úgyis bármelyik pillanatban megérkezhet. Mint ahogyan minden iskolában töltött hétköznap után, most is első kézből ő akar hazavinni a tragacsával, akarom mondani, az igencsak szép kort megélt járművével.
- Allison? - egy erős hang kiálltja a nevemet, pont akkor mikor már lelépni készülök az iskola udvarjának patkájáról.  Túlzottan nagy izgalom fog el, ugyanis tökéletesen jól betudom azonosítani, ki is a hang forrása. Ma már nem először szólít meg.
- Szia - még magamat is meglepem, ezzel a roppant vékony hangszínnel, amit a köszönéshez használok, de gyorsan tovább is lépek, hiszen tudom, az izgatottság hozza ki ezt belőlem. Nem tudom miért vagyok ennyire ideges Harry társaságában. Bár az határozottan ront a helyzeten, ahogy mindenféle erkölcsi gátlást elhanyagolva, körbesétálva mér fel tetőtől-talpig.
- Belevaló csajnak tűnsz - harapja el a mondat végét, mivel egy újabb cigit szorít fehéren vakító fogai közé. - Nincs kedved ma a bandámmal lógni? A lógósokkal - tisztán látszik, hogy nem tudja mellőzni csibészes mosolyát, amikor bemutatja a bandáját. Vagyis a gyönyörű lófarkas Gigit, a macsó Zaynt, a kisfiús Niallt, a mókamester Louist és az apáskodó, olykor-olykor a csapakapitányi posztra pályázó Liam-et. Furcsa, de mindegyikükön ugyanolyan stílusú fekete dzseki van, amin a "lógósok" felirat áll. Tehát tényleg ez a becenevük? Milyen érdekes. A mi bandánknak még beceneve sincsen...
- Háát, nagyon szívesen tenném - csak azután merek válaszolni, miután biztosra vettem, hogy Baldwin továbbra is a csapatával beszélget, így biztos nem hallja meg, veszi észre a túlzott kislányos lelkesedésemet. Mert bizony most ez jellemez. - Csak hát, a nagymamám - húzom idegesen oldalra a számat, mivel pontosan ebben a pillanatban hallom meg az összetéveszthetetlen kipufogó hangokat.
- Allison Vernon-Williams, azonnal szállj be a kocsiba! - nincs valami jó kedve, aminek az okát nemcsak sejtem, de biztosra tudom is. Csak ez a dolog zavarhatja, ami rögtön abban a pillanatban fogadta, mikor felkanyarodott az iskola elé. Hiszen Harry sleppjét túlontúl könnyű észrevenni, mivel magának a bandának is ez a lényege. Hogy felhívják magukra, a stílusukra, az elveikre, de legfőképpen a zenéjükre a figyelmet. Az igazi, vérlázító rock and roll-ra, amit a nagymamám a legmélyebb elítélésben részesít. Röviden: csak azért, mert ő a klasszikus képviselet megtestesítője.
- Nagyi, megtudom magyarázni - azt remélem, ha most beszélek és elcsitítom az indulatokat, talán sokkal egyszerűbb lesz a helyzetem. - Nagyi és Baldwin, ő itt Harry Styles. Harry, ők pedig... - roppant fontosnak tartom, hogy a nagymamám megtudja, na meg persze Baldwin is, aki mintha a semmiből bukkant volna elő, hogy Harry is egy egyszerű diák, akivel nyugodtan megismerkedhetek a maradék gimnazista éveimben. 
- A nevem Cry Baby - a bemutatkozás kedvéért lejjebb tolja a napszemüvegét, így bepillantást enged gyönyörű, mélyzöld tekintetébe. Kezet is nyújt Baldwin felé, amit persze az utóbbi nem fogad el, így félek, a helyzet lassan elmérgesedni látszik. 
- Allison az én csajom, úgyhogy el a kezekkel Cry Baby -  Harry becenevét csupa megvetéssel ejti, vagyis inkább köpi ki, ami sem az ő, sem az én tetszésemet nem váltja ki. Gyorsan, a nyugalom kedvéért belekarolok Baldwin-ba, remélve, hogy így le tudom nyugtatni a forró lábakon álló kedélyeket. Vagy legalább csak Balwdin-ét. 
- Ne dirigálj kékvérű - úgy látom teljesen hidegen hagyja a Baldwin-hoz való közeledésem Harryt, ami engem viszont legbelül egy kicsit szomorúvá tesz. - Úgy hallom tehetségkutató est lesz az illemtanodájában - fordul most Harry a nagymamám felé, aki mintha első ízben még a fülének sem mer hinni. Valahogy sejtem most mennyi opció járhat a nagymamám fejébe azt illetően, hogy mégis hogyan adja Harry tudtára, hogy ő és a bandája a legkevésbé megtűrt személy lenne a tehetségkutatóestjén. Kedvesen, komolyan, idegesen, mérges, türelmetlenül, vagy roppant tekintélytudóan? Nos, a korából és a rangjából ítélve, én az utolsó eshetőségre tippelek. 
- Az igazat megvallva, el nem tudom képzelni te mit keresnél ott, Harry - a nagymamám kalapján csak úgy összevissza repdesnek a díszvirágok, olyan hevesen rázza a fejét. Tisztán kilátszik sápadtsága, ami akkor jelent meg arcán, amint Harry a tehetségkutatóról kezdett beszélni. 
- Tudja, elég jót éneklek - rázza meg lazán a vállat a göndör hajú.
- Akarod mondani, hogy jól énekelsz - javítja ki, ugyanis mániája a helyes, lényegre törő beszéd. Nos, Harry előbbi szavalata nagyon lényegre törő volt, de a helytelensége még az én arcomra is egy kis mosolyt csalt Baldwin-é mellett. Bár most leállhatnánk vitázni, hogy kié a jobb indulatú, jobb szándékú vigyor a kettőnk közül. - Hát még a nyelvtant sem ismered, fiam?  - vonja fel hitetlenkedve szépen rajzolt szemöldökét a nagyi.
- Nézzed már, hogy felvágták az öreglány nyelvét! - szólal meg először Louis azóta, hogy én is a társasághoz idecsatlakoztam.
- A csorosznya - egy pillanatra Gigi is kikapja a szájából vérvörösen izzó nyalókáját, és Harry védelmére kel. Hihetetlen ez az összetartás, a nagymamám máris sokkal visszafogottabb stílusba vált át. 
- Ideje indulnunk, Allison - nyúl át az anyósüléshez, fiatalos lendülettel kinyitja nekem az ajtót, és én a viták elkerülése végett, inkább teszem amit mondd, bár szívesebben beszélgetnék még egy kicsit Harryvel és a bandájával. 
Baldwin hátul foglal helyet, és amíg a nagymamám a motor beindításával foglalatoskodik, én még egy utolsó pillantást vetek a lógósok bandájára. 
- Én meghallgatnálak - intézem szavaimat Harrynek, amolyan búcsúzás okán. Csak remélni tudom, hogy sikeresen veszi a célzást, és az esten majd újra láthatom.

2017. január 6., péntek

Prológus

Sziasztok!
Megérkezett az előszó. Ha tetszett, kérlek jelezd nekem egy komenttel. A következő rész 3 hét múlva jön, mert zűrös heteim lesznek mostanában. 
ui.: Mint tudjátok minden fiúval szeretnék majd ilyen átdolgozott történetet írni. Ha érdekel az írásom, írd meg ezután a történet után mit olvasnál. (Fontos tudni, hogy nem minden a film szerint halad majd, de nagy vonalakban azt követi. Megpróbálok minden történetem csavart tenni, kicsit felcsigázni az olvasókat.)Választási lehetőségek:
- Fogadom című film inspirálta Sophiam történet
- Kedves John! című film inspirálta Elounor történet
- Dirty dancing inspirálta Zerrie történet
- vagy Szerelmünk lapjai inspirálta Niall Horan (itt meglepetés a női szereplő) történet.  

***********

Cry baby
Mire az iskola küszöbéhez értem, már kígyózó sor fogadott, aminek kiindulópontjaként a menza szolgált. Már hallottam róla korábban is - mivel hatalmas plakátokkal, szórólapokkal hívták fel rá a figyelmet - hogy ma bizony kötelező oltás alá vetik az egész iskolát. Ugyanis, ha minden igaz, valami új betegség ütötte fel a fejét, aminek okán a mi minden lében kanál igazgatónőnk kitalálta, hogy az egész diáksereget meg kell óvni eme hatalmas veszedelemtől. Természetesen mint minden itt, ez is hatalmas fejletlenségbe, kavarodásba torkollott már ideje korán. Talán ezért is érte volna meg, ha kicsit korábban érkezek meg ide, az iskolába. De persze ezért nem a nagyit hibáztatom, sem azt a tragacsot, amihez úgy ragaszkodik már évek óta.
- Allison, jobb ha sietsz, vagy már nem marad számodra steril tű - igazából, fogalmam sincs ki szólt az imént hozzám. Hogy őszinte legyek, még a hangja sem ismerős számomra, de valamiért úgy érzem meg kell fogadnom az előbb adott tanácsát.
Felhagyok a tömegben toporgáslással és a folyosót átszelve egyenesen a menza ajtaját veszem célba. Viszonylag kevés harci"sérüléssel" úszom meg a hosszadalmasnak egyáltalán nem mondott utat, hisz összesen csak két váll csapódott ez idő alatt nekem, és csak egy valaki talált rüsztön a nagy rohanásban.  De persze semelyiket sem gondolom olyan komolynak, hiszen valamiért az iskolánk idén egy nagyon jó évet kezdett. Értem ez alatt azt, hogy idén az emberek valami okból sokkal kedvesebbek és türelmesek. Mintha mindenkiből a legjobbat váltotta volna ki ez a hosszú nyári szünet!
- Allison, itt vagyunk! - hallom meg rögtön Baldwin hangját, amint átérem az ebédlői küszöböt. Egy apró mosoly keretében lépek előre a hatalmas sorban pártucat helyet.
- Azt hittem már ide sem érsz! - ölel át hitetlenkedve, mintha még mindig azt hinné nem lennék itt. Pedig itt vagyok, nagyon is, hisz mindjárt én következem a jobboldali sorban, míg a baloldaliban a bőrdzsekis srácos és pirosra mázolt ajkú barátnőik állnak. Mi tagadás az a sor sokkal zajosabb, beszédesebb, sőt zenésebb is, mint a miénk.  Baldwin éppen most is azzal viccelődik, hogy az eminensek, a JOBBak természetesen ebbe a sorba álltak be, míg a problémáik keltői is erősen összekapcsolódva a bal sorba pártoltak át.
Furcsa, de sokszor nem értek egyet Baldwinnal. Szerintem a bőrdzsekis fazonok sem a bajt keresik, hanem önmagukat képviselik, pont úgy ahogy mi is ezt tesszük. Csak valami egészen más vonalban gondolkodnak. Egy sokkal szabadabb, zajosabb, gátlástalanabb vonalban. Kevésbé feszes, rendszertő rendszerben. Ami számomra olyan felfoghatatlannak tűnik, hiszen amióta az eszemet tudom, a nagymamám komoly szabályai szerint élek.
Azt hiszem én már sosem leszek képes egy szabadabb rendszerben élni, mégis titkon kicsit vonzz ez a lehetetlen lehetőség. Persze csak korlátok között. Mert például a tetoválás gondolata teljesen hidegen hagy, sőt taszít is! Az, hogy az én bőrömet egymás után többször is összeszúrják, na nem! Éppen elég ez az egy oltás is. Amúgy is irtózok a tű látványától, talán ez lesz a legjobb ha majd oda sem nézek amikor én következek. Ami hamarosan el is érkezik, mivel Cindy-t a székben Baldwin váltja, aki után közvetlenül én következem majd. Ennek a ténye egy kicsit fel is kavar, idegességembe pedig gyorsan a másik oldalra pillantok, ahol a fekete dzsekis csoport nagy része már végzett az oltással. Furcsa, de valamiért mindegyiket ismerem név szerint. Valahogy mindegyiküknek ugyanis megragad a neve a fejemben. Kicsit el is mosolyogtat a tény, hogy Niall, a szőke srác még könnyeket is morzsolt, mikor kiszállt az imént a székből. Akit rögtön Gigi követett, a szőke hajú, lófarkas lány, élénk rúzsos ajka is fájdalmasan szét nyílt, mikor a védőnő gyors mozdulattal végezte a munkáját. A lánynak pedig az volt az első dolga, amint kiszállt a székből, hogy odarohanjon a barátjához, Zayn-hez és egy zavarba ejtően mély, nyelves csókot adjon neki. Vajon ez tényleg annyira jó érzés lehet, mint ahogy kinéz?
- Allison, drágám te jössz - ad egy puszit az arcomra Baldwin, majd a menza ajtajához indul. Szinte biztos vagyok benne, hogy most is az jár a fejében, csak azon mérgeskedik, hogy miért oktatási időbe kellett mindezt besűríteni.
Enyhe izgalommal ülök le a fehér bőrszékre. Az iskola védőnője határozottan fogja le a kezemet, míg egy másik hölgy a hatalmas tűvel közelít, ezért inkább oldalra kapom a fejem, és a mellettem ülő tetoválását kezdem tanulmányozni. A szimbólumot, meg az alatta lévő "cry baby" feliratot. Pontosan tudom ki visel ilyen tetoválást. Muszáj felnézem a szemeibe.
Furcsa, mintha nem is érzenék semmit. Sem a tű fájdalmát, sem a zavart, hogy Harry Styles szintén engem néz. Szintén a szemembe néz. Egy pillanatra elmosolyodik, majd elkapja a tekintetét, mikor a mellette álló védőnő közli, hogy végzett vele. Csak ekkor tűnik fel, hogy egy hatalmas, krokodil könnycsepp gördül végig formás arcán, amit úgy palástol el, hogy a kezét a hajához emelve, arcán is végigsimít, majd göndör, zselézett fürtjeibe vezeti hosszú, gyűrűkkel díszített ujjait. Pontosan tudom, hogy itt az összes lány megőrülne azért, ha Harry értük, miattuk sírnak, ami teljesen érthető is. Hiszen Harry Styles megtestesíti A pasi fogalmát az iskolába. Elég végignézni a lázadó külsején és csak egy minimálisan ismerni, látni karakán jellemét is. Annyira hősies, hogy a lányok talán ezt imádják benne a legjobban. Azt, hogy végérvényesen, roppant kitartóan harcol az igazáért, a zenjéért, és elvileg a különcnek mondott családjáért is. Bár azt valahogy az egész iskola nem érti, hogy lehet valakinek ilyen színes rokonsága, amilyen az övék. Amiben felfedezhető egy vajszívű Niall, karakán Zayn, forrófejű Gigi, apáskodó Liam, bohókás Louis, és pátyolgató Danielle. Hiszen végül is mindannyian vagányok, de annyira mások is. Vagy csak én látom így?
- Harry, menjünk! - kapja ki egy pillanatra szájából a vörösen izzó nyalókáját Gigi, aki az előttem lecövekelt Harryt próbálja indulásra késztetni. Valamiért ugyanis a göndör lába a padlóba gyökeredzett előttem, és úgy néz rám, mintha egy másik bolygóról érkező idegen életet vizsgálna alaposan.
- Mi is a neved? - pillant fel ismét a szemembe még mindig könnyes szemmel, aminek látványa mosolygásra késztet.
- Allison vagyok, és már két éve közös biológia órákra járunk - avatom be, de úgy tűnik nem nagyon emlékszik a közös óráink "felemelő" élményeire.
- Hát rendben - rázza meg a vállát. Azt hiszem most hagyta éppen rám végleg ezt az egészet. Szó nélkül fordul sarkon, indul határozottan a kijárathoz, mire a hatalmas csoportja követve pontosan ugyanezt teszi.
- Miért beszéltél te ezzel a senkivel? -  szegezi nekem a kérdést Baldwin, miután sikerült a folyosón utolérnem.
- Nem tudom, ő beszélt hozzám valamiért - vallom be, de még mindig ez előbbi szituáción jár az eszem.
- Ne foglalkozz vele, lehet csak a biológia jegyzeteidre fájt a foga - veszi semmisnek Baldwin az egészet. Majd átkarolva gyorsabb tempóra vált.

2016. december 20., kedd

Megnyitás

 Várhatóan a blog 2017.01.06-én fog megnyílni. Érdeklődéseteket, türelmeteket addig is nagyon köszönöm! 

Változás joga ugyanakkor fenntartva!