2017. január 27., péntek

Első

Sziasztok!
Elsősorban szeretném megköszönni a türelmeteket. Ígérem mostantól gyorsabban érkeznek majd a részek! Másodszor: szeretném megköszönni a 2 feliratkozást, üdv a bandában <3, remélem a véleményetek a történet előrehaladása  folytán sem fog változni! :) 
Szeretnék nektek kellemes időtöltést kívánni a részhez, ha pedig bármi kérdésetek, óhajtok-sóhajatok van a részhez, vagy a bloghoz kapcsolódan, kérlek ne tartástok magatokban, kommenteljetek. :) 
Jó olvasást!

***********

I'm so young
Nos mondom a helyzetet, rendben? Ezerkilencszáz ötvenkettőt írunk, és azt hiszem most már minden megengedett! Hiszen már nyugodt szívvel ér térd fölé érő szoknyában járni, hangosan rágót csócsálni Emma Bennett vegyesboltja előtt, és szabad megállás nélkül titkos fantáziákat dédelgetni a lelkemnek Harry-ről. És, hogy miért csak titkosakat? Nos ismerem a nagymamámat, lehet még túlzottan jól is, tudom mennyire bántaná a tudat, hogy úgy viselkedem mint az összes többi lány az iskolában. Pedig ő nem úgy nevelt, ahogy az átlag lányokat szokást. Nem, bizony. Ha rajta múlott volna akkor most nem Harry-n járna az eszem, hanem minden bizonnyal Baldwinon. És az mennyivel egyszerűbb lenne. Hiszen számomra ő az elérhető férfi, nem pedig Harry, vagyis mister -szűk nadrágot hordok, mert tudom milyen jó fenekem van - srác.  Mégsem tudom kiverni azt az emléket a fejemből, ahogy a könnyét törölte mellettem. Vajon ezért hívják Cry Baby-nek? Ó, bárcsak eltudnám fojtani a róla szőtt gondolataimat, vagy legalább elterelni róla egy kicsit a figyelmem! 
- Nekem már nem is fáj a nyoma - büszkélkedik mellett Baldwin. Csak tudnám mitől olyan jó a kedve. És ha már raktározni is képes lenne az örömöt, igazán nekem is adhatna egy keveset...
- Nagyon jó kedved van, van rá okod is, hogy így örülj? - apró kíváncsiság furdalja csak az oldalamat. Nem is vagyok benne egészen biztos, hogy érdekel Baldwin öröme, inkább csak megpróbálom ténylegesen elterelni a figyelmemet. 
- Allison, hát nem hallottál még a tehetségkutatóról? - mire a folyosóra érünk már a szokásos felhajtás zajlik. A zene hangosan üvölt, minden nyitott szekrény más-más stílust szólaltat meg, a hosszú úton pedig apró csoportok beszélgetnek, vitatják meg az éppen aktuális hírek. Itt ugyanis nincs olyan amiről a gimnazista diákok ne tudnának.
Baldwin támogatóan karol át, miközben tovább mesél a tehetségkutatóról. A hangja tele van hitetlenkedéssel, mivel szinte biztosra veszem, hogy azt remélte én erről - a nagymamám révén - már tudni fogok. Fura mert ahogy a folyosó végéhez, és egyben a hatalmas zöldre mázolt kapuhoz érünk, már teljesen hidegen hagy a mondanivalója, és a gondolatim csak lágyan szökkenek át kisfiús hangján.
- ... és akkor eloltódnak majd a fények, a fiúk is elhalkulnak. Az utolsó szólam pedig... - annyira beleéli magát, míg fel nem pillanat és észre nem veszi a felé közeledő kóristatársakat.  
Megkövezni ér, de engem valahogy nem kötnek le az ABC-s hangok kitárgyalása, így inkább kilépek a gondos fiúkörből. A nagymamám úgyis bármelyik pillanatban megérkezhet. Mint ahogyan minden iskolában töltött hétköznap után, most is első kézből ő akar hazavinni a tragacsával, akarom mondani, az igencsak szép kort megélt járművével.
- Allison? - egy erős hang kiálltja a nevemet, pont akkor mikor már lelépni készülök az iskola udvarjának patkájáról.  Túlzottan nagy izgalom fog el, ugyanis tökéletesen jól betudom azonosítani, ki is a hang forrása. Ma már nem először szólít meg.
- Szia - még magamat is meglepem, ezzel a roppant vékony hangszínnel, amit a köszönéshez használok, de gyorsan tovább is lépek, hiszen tudom, az izgatottság hozza ki ezt belőlem. Nem tudom miért vagyok ennyire ideges Harry társaságában. Bár az határozottan ront a helyzeten, ahogy mindenféle erkölcsi gátlást elhanyagolva, körbesétálva mér fel tetőtől-talpig.
- Belevaló csajnak tűnsz - harapja el a mondat végét, mivel egy újabb cigit szorít fehéren vakító fogai közé. - Nincs kedved ma a bandámmal lógni? A lógósokkal - tisztán látszik, hogy nem tudja mellőzni csibészes mosolyát, amikor bemutatja a bandáját. Vagyis a gyönyörű lófarkas Gigit, a macsó Zaynt, a kisfiús Niallt, a mókamester Louist és az apáskodó, olykor-olykor a csapakapitányi posztra pályázó Liam-et. Furcsa, de mindegyikükön ugyanolyan stílusú fekete dzseki van, amin a "lógósok" felirat áll. Tehát tényleg ez a becenevük? Milyen érdekes. A mi bandánknak még beceneve sincsen...
- Háát, nagyon szívesen tenném - csak azután merek válaszolni, miután biztosra vettem, hogy Baldwin továbbra is a csapatával beszélget, így biztos nem hallja meg, veszi észre a túlzott kislányos lelkesedésemet. Mert bizony most ez jellemez. - Csak hát, a nagymamám - húzom idegesen oldalra a számat, mivel pontosan ebben a pillanatban hallom meg az összetéveszthetetlen kipufogó hangokat.
- Allison Vernon-Williams, azonnal szállj be a kocsiba! - nincs valami jó kedve, aminek az okát nemcsak sejtem, de biztosra tudom is. Csak ez a dolog zavarhatja, ami rögtön abban a pillanatban fogadta, mikor felkanyarodott az iskola elé. Hiszen Harry sleppjét túlontúl könnyű észrevenni, mivel magának a bandának is ez a lényege. Hogy felhívják magukra, a stílusukra, az elveikre, de legfőképpen a zenéjükre a figyelmet. Az igazi, vérlázító rock and roll-ra, amit a nagymamám a legmélyebb elítélésben részesít. Röviden: csak azért, mert ő a klasszikus képviselet megtestesítője.
- Nagyi, megtudom magyarázni - azt remélem, ha most beszélek és elcsitítom az indulatokat, talán sokkal egyszerűbb lesz a helyzetem. - Nagyi és Baldwin, ő itt Harry Styles. Harry, ők pedig... - roppant fontosnak tartom, hogy a nagymamám megtudja, na meg persze Baldwin is, aki mintha a semmiből bukkant volna elő, hogy Harry is egy egyszerű diák, akivel nyugodtan megismerkedhetek a maradék gimnazista éveimben. 
- A nevem Cry Baby - a bemutatkozás kedvéért lejjebb tolja a napszemüvegét, így bepillantást enged gyönyörű, mélyzöld tekintetébe. Kezet is nyújt Baldwin felé, amit persze az utóbbi nem fogad el, így félek, a helyzet lassan elmérgesedni látszik. 
- Allison az én csajom, úgyhogy el a kezekkel Cry Baby -  Harry becenevét csupa megvetéssel ejti, vagyis inkább köpi ki, ami sem az ő, sem az én tetszésemet nem váltja ki. Gyorsan, a nyugalom kedvéért belekarolok Baldwin-ba, remélve, hogy így le tudom nyugtatni a forró lábakon álló kedélyeket. Vagy legalább csak Balwdin-ét. 
- Ne dirigálj kékvérű - úgy látom teljesen hidegen hagyja a Baldwin-hoz való közeledésem Harryt, ami engem viszont legbelül egy kicsit szomorúvá tesz. - Úgy hallom tehetségkutató est lesz az illemtanodájában - fordul most Harry a nagymamám felé, aki mintha első ízben még a fülének sem mer hinni. Valahogy sejtem most mennyi opció járhat a nagymamám fejébe azt illetően, hogy mégis hogyan adja Harry tudtára, hogy ő és a bandája a legkevésbé megtűrt személy lenne a tehetségkutatóestjén. Kedvesen, komolyan, idegesen, mérges, türelmetlenül, vagy roppant tekintélytudóan? Nos, a korából és a rangjából ítélve, én az utolsó eshetőségre tippelek. 
- Az igazat megvallva, el nem tudom képzelni te mit keresnél ott, Harry - a nagymamám kalapján csak úgy összevissza repdesnek a díszvirágok, olyan hevesen rázza a fejét. Tisztán kilátszik sápadtsága, ami akkor jelent meg arcán, amint Harry a tehetségkutatóról kezdett beszélni. 
- Tudja, elég jót éneklek - rázza meg lazán a vállat a göndör hajú.
- Akarod mondani, hogy jól énekelsz - javítja ki, ugyanis mániája a helyes, lényegre törő beszéd. Nos, Harry előbbi szavalata nagyon lényegre törő volt, de a helytelensége még az én arcomra is egy kis mosolyt csalt Baldwin-é mellett. Bár most leállhatnánk vitázni, hogy kié a jobb indulatú, jobb szándékú vigyor a kettőnk közül. - Hát még a nyelvtant sem ismered, fiam?  - vonja fel hitetlenkedve szépen rajzolt szemöldökét a nagyi.
- Nézzed már, hogy felvágták az öreglány nyelvét! - szólal meg először Louis azóta, hogy én is a társasághoz idecsatlakoztam.
- A csorosznya - egy pillanatra Gigi is kikapja a szájából vérvörösen izzó nyalókáját, és Harry védelmére kel. Hihetetlen ez az összetartás, a nagymamám máris sokkal visszafogottabb stílusba vált át. 
- Ideje indulnunk, Allison - nyúl át az anyósüléshez, fiatalos lendülettel kinyitja nekem az ajtót, és én a viták elkerülése végett, inkább teszem amit mondd, bár szívesebben beszélgetnék még egy kicsit Harryvel és a bandájával. 
Baldwin hátul foglal helyet, és amíg a nagymamám a motor beindításával foglalatoskodik, én még egy utolsó pillantást vetek a lógósok bandájára. 
- Én meghallgatnálak - intézem szavaimat Harrynek, amolyan búcsúzás okán. Csak remélni tudom, hogy sikeresen veszi a célzást, és az esten majd újra láthatom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése