2017. január 6., péntek

Prológus

Sziasztok!
Megérkezett az előszó. Ha tetszett, kérlek jelezd nekem egy komenttel. A következő rész 3 hét múlva jön, mert zűrös heteim lesznek mostanában. 
ui.: Mint tudjátok minden fiúval szeretnék majd ilyen átdolgozott történetet írni. Ha érdekel az írásom, írd meg ezután a történet után mit olvasnál. (Fontos tudni, hogy nem minden a film szerint halad majd, de nagy vonalakban azt követi. Megpróbálok minden történetem csavart tenni, kicsit felcsigázni az olvasókat.)Választási lehetőségek:
- Fogadom című film inspirálta Sophiam történet
- Kedves John! című film inspirálta Elounor történet
- Dirty dancing inspirálta Zerrie történet
- vagy Szerelmünk lapjai inspirálta Niall Horan (itt meglepetés a női szereplő) történet.  

***********

Cry baby
Mire az iskola küszöbéhez értem, már kígyózó sor fogadott, aminek kiindulópontjaként a menza szolgált. Már hallottam róla korábban is - mivel hatalmas plakátokkal, szórólapokkal hívták fel rá a figyelmet - hogy ma bizony kötelező oltás alá vetik az egész iskolát. Ugyanis, ha minden igaz, valami új betegség ütötte fel a fejét, aminek okán a mi minden lében kanál igazgatónőnk kitalálta, hogy az egész diáksereget meg kell óvni eme hatalmas veszedelemtől. Természetesen mint minden itt, ez is hatalmas fejletlenségbe, kavarodásba torkollott már ideje korán. Talán ezért is érte volna meg, ha kicsit korábban érkezek meg ide, az iskolába. De persze ezért nem a nagyit hibáztatom, sem azt a tragacsot, amihez úgy ragaszkodik már évek óta.
- Allison, jobb ha sietsz, vagy már nem marad számodra steril tű - igazából, fogalmam sincs ki szólt az imént hozzám. Hogy őszinte legyek, még a hangja sem ismerős számomra, de valamiért úgy érzem meg kell fogadnom az előbb adott tanácsát.
Felhagyok a tömegben toporgáslással és a folyosót átszelve egyenesen a menza ajtaját veszem célba. Viszonylag kevés harci"sérüléssel" úszom meg a hosszadalmasnak egyáltalán nem mondott utat, hisz összesen csak két váll csapódott ez idő alatt nekem, és csak egy valaki talált rüsztön a nagy rohanásban.  De persze semelyiket sem gondolom olyan komolynak, hiszen valamiért az iskolánk idén egy nagyon jó évet kezdett. Értem ez alatt azt, hogy idén az emberek valami okból sokkal kedvesebbek és türelmesek. Mintha mindenkiből a legjobbat váltotta volna ki ez a hosszú nyári szünet!
- Allison, itt vagyunk! - hallom meg rögtön Baldwin hangját, amint átérem az ebédlői küszöböt. Egy apró mosoly keretében lépek előre a hatalmas sorban pártucat helyet.
- Azt hittem már ide sem érsz! - ölel át hitetlenkedve, mintha még mindig azt hinné nem lennék itt. Pedig itt vagyok, nagyon is, hisz mindjárt én következem a jobboldali sorban, míg a baloldaliban a bőrdzsekis srácos és pirosra mázolt ajkú barátnőik állnak. Mi tagadás az a sor sokkal zajosabb, beszédesebb, sőt zenésebb is, mint a miénk.  Baldwin éppen most is azzal viccelődik, hogy az eminensek, a JOBBak természetesen ebbe a sorba álltak be, míg a problémáik keltői is erősen összekapcsolódva a bal sorba pártoltak át.
Furcsa, de sokszor nem értek egyet Baldwinnal. Szerintem a bőrdzsekis fazonok sem a bajt keresik, hanem önmagukat képviselik, pont úgy ahogy mi is ezt tesszük. Csak valami egészen más vonalban gondolkodnak. Egy sokkal szabadabb, zajosabb, gátlástalanabb vonalban. Kevésbé feszes, rendszertő rendszerben. Ami számomra olyan felfoghatatlannak tűnik, hiszen amióta az eszemet tudom, a nagymamám komoly szabályai szerint élek.
Azt hiszem én már sosem leszek képes egy szabadabb rendszerben élni, mégis titkon kicsit vonzz ez a lehetetlen lehetőség. Persze csak korlátok között. Mert például a tetoválás gondolata teljesen hidegen hagy, sőt taszít is! Az, hogy az én bőrömet egymás után többször is összeszúrják, na nem! Éppen elég ez az egy oltás is. Amúgy is irtózok a tű látványától, talán ez lesz a legjobb ha majd oda sem nézek amikor én következek. Ami hamarosan el is érkezik, mivel Cindy-t a székben Baldwin váltja, aki után közvetlenül én következem majd. Ennek a ténye egy kicsit fel is kavar, idegességembe pedig gyorsan a másik oldalra pillantok, ahol a fekete dzsekis csoport nagy része már végzett az oltással. Furcsa, de valamiért mindegyiket ismerem név szerint. Valahogy mindegyiküknek ugyanis megragad a neve a fejemben. Kicsit el is mosolyogtat a tény, hogy Niall, a szőke srác még könnyeket is morzsolt, mikor kiszállt az imént a székből. Akit rögtön Gigi követett, a szőke hajú, lófarkas lány, élénk rúzsos ajka is fájdalmasan szét nyílt, mikor a védőnő gyors mozdulattal végezte a munkáját. A lánynak pedig az volt az első dolga, amint kiszállt a székből, hogy odarohanjon a barátjához, Zayn-hez és egy zavarba ejtően mély, nyelves csókot adjon neki. Vajon ez tényleg annyira jó érzés lehet, mint ahogy kinéz?
- Allison, drágám te jössz - ad egy puszit az arcomra Baldwin, majd a menza ajtajához indul. Szinte biztos vagyok benne, hogy most is az jár a fejében, csak azon mérgeskedik, hogy miért oktatási időbe kellett mindezt besűríteni.
Enyhe izgalommal ülök le a fehér bőrszékre. Az iskola védőnője határozottan fogja le a kezemet, míg egy másik hölgy a hatalmas tűvel közelít, ezért inkább oldalra kapom a fejem, és a mellettem ülő tetoválását kezdem tanulmányozni. A szimbólumot, meg az alatta lévő "cry baby" feliratot. Pontosan tudom ki visel ilyen tetoválást. Muszáj felnézem a szemeibe.
Furcsa, mintha nem is érzenék semmit. Sem a tű fájdalmát, sem a zavart, hogy Harry Styles szintén engem néz. Szintén a szemembe néz. Egy pillanatra elmosolyodik, majd elkapja a tekintetét, mikor a mellette álló védőnő közli, hogy végzett vele. Csak ekkor tűnik fel, hogy egy hatalmas, krokodil könnycsepp gördül végig formás arcán, amit úgy palástol el, hogy a kezét a hajához emelve, arcán is végigsimít, majd göndör, zselézett fürtjeibe vezeti hosszú, gyűrűkkel díszített ujjait. Pontosan tudom, hogy itt az összes lány megőrülne azért, ha Harry értük, miattuk sírnak, ami teljesen érthető is. Hiszen Harry Styles megtestesíti A pasi fogalmát az iskolába. Elég végignézni a lázadó külsején és csak egy minimálisan ismerni, látni karakán jellemét is. Annyira hősies, hogy a lányok talán ezt imádják benne a legjobban. Azt, hogy végérvényesen, roppant kitartóan harcol az igazáért, a zenjéért, és elvileg a különcnek mondott családjáért is. Bár azt valahogy az egész iskola nem érti, hogy lehet valakinek ilyen színes rokonsága, amilyen az övék. Amiben felfedezhető egy vajszívű Niall, karakán Zayn, forrófejű Gigi, apáskodó Liam, bohókás Louis, és pátyolgató Danielle. Hiszen végül is mindannyian vagányok, de annyira mások is. Vagy csak én látom így?
- Harry, menjünk! - kapja ki egy pillanatra szájából a vörösen izzó nyalókáját Gigi, aki az előttem lecövekelt Harryt próbálja indulásra késztetni. Valamiért ugyanis a göndör lába a padlóba gyökeredzett előttem, és úgy néz rám, mintha egy másik bolygóról érkező idegen életet vizsgálna alaposan.
- Mi is a neved? - pillant fel ismét a szemembe még mindig könnyes szemmel, aminek látványa mosolygásra késztet.
- Allison vagyok, és már két éve közös biológia órákra járunk - avatom be, de úgy tűnik nem nagyon emlékszik a közös óráink "felemelő" élményeire.
- Hát rendben - rázza meg a vállát. Azt hiszem most hagyta éppen rám végleg ezt az egészet. Szó nélkül fordul sarkon, indul határozottan a kijárathoz, mire a hatalmas csoportja követve pontosan ugyanezt teszi.
- Miért beszéltél te ezzel a senkivel? -  szegezi nekem a kérdést Baldwin, miután sikerült a folyosón utolérnem.
- Nem tudom, ő beszélt hozzám valamiért - vallom be, de még mindig ez előbbi szituáción jár az eszem.
- Ne foglalkozz vele, lehet csak a biológia jegyzeteidre fájt a foga - veszi semmisnek Baldwin az egészet. Majd átkarolva gyorsabb tempóra vált.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése