2017. február 10., péntek

Második

Kedves olvasóim és erre járók! 
Szeretném megköszönni, hogy már hárman iratkoztak fel a blogra. Az is nagy öröm számomra, hogy az oldal látogatása megnőtt. Remélem elnyeri ez a rész is a tetszéseteket! Tudom, hogy picit rövidebb lett, de a tehetségkutatós esetet mindenképpen külön fejezetbe szerettem volna írni. Ha tetszett ez a rész is kérlek tudassátok feliratkozással, kommenttel.
Kellemes olvasást!

GEE 
Az okok, amiért várom az esti tehetségkutató estet: 1) ott lesznek a lógósok. 2) Ha ott lesznek a lógósok, akkor ott lesz Harry is. És most már arra is megvan minden esély, hogy én is ott leszek. Persze nem Harry-ék miatt engedett a megjelenésem, sokkal inkább Baldwin és csoportja miatt. Na meg persze a nagymamám kedvéért, leginkább. De nyilván titkon Harry miatt izgulok ennyire. Jajj, olyan sablonos tinilány vagyok! 
- Az iskola legcsinosabb és legtehetségesebb lánya, erre a lógósokkal barátkozik - a forrón gőzölgő krumplipüré mellé egy jó adag szemrehányást is kapok a nagymamámtól az asztalra. Más esetben biztos kiállnék magamért, de most túlzottan hidegen hagy ez a fejmosás. Csak arra tudok gondolni, hogy vajon mit vegyek fel az estére, milyen legyen a sminkem, a hajam. Talán lehetne nekem is olyan vadítóan csinos lófarkam, mint a szőke Giginek szokott lenni az iskolában? Hisz akkor biztos tetszenék a lógósoknak, és talán Harry-nek is. 
- Komolyan nem értelek Allison, hiszen mi kékvérűek vagyunk. Nem mellesleg az iskola legszebb párja - Baldwin szokás szerint túloz. Mindenben. Hiszen kezdjük ott, hogy együtt sem vagyunk, ez a furcsa álomkép csak az ő és a nagyi fejében vert sátrat, és az elvarázsoltságuktól egyszerűen nem hallják meg az én józanító, elutasító szavaimat. 
- De hát a lógósok is emberek, Baldwin - rázom meg mosolyogva a fejem, miközben még mindig csak arra tudok gondolni, hogy Harry milyen menőn mutathat a színpadon. Abban a fekete dzsekiben, a mikrofon előtt, süt le rá az ezüstös fény, a vokalisták pedig a lógósok megmaradt tagjaiból állhatna. Biztosan a legújabb, legmodernebb, legvérlázítóbb zenével rukkolnának elő, és ha nem az illemtanoda lenne a helyszíne a versenynek, meg is nyernék azt. 
- Allison, ha megetted ideje lesz készülődni - végre a nagymamám is helyet foglal az asztalnál. Gyorsan szed a saját tányérjába is, Baldwin-é után, majd az ételt, ahogy a házunkban szokás, halkan, csendben fogyasztjuk el. Általában ezek a lenyugodtam perceim itthon.
- Ti is halljátok? - kérdez fel egyet hirtelen jöttéből a balra mellettem ülő Baldwin. 
- Mit, fiam? - még szép, hogy a nagyi nem szúrta ki a lágy dallamot, ami úgy félperce kezdett rá. Neki már talán túl öreg ehhez a füle, hiszen tisztán kiérződik, hogy nem csak egy fal választ el minket a zene forrásától. 
- Hagyjad nagyi, csak valahol zenélnek -próbálom rájuk hagyni az egészet egy legyintéssel.
- Azt hiszem ez a kertetekből jön, Allison - Baldwin oldalát szúrja a kíváncsiság, nem tudja megállni, hogy felálljon és az erkélyünkhöz siessen. Mikor kinyitja a fehér kilincses öreg faajtót, a zene hirtelen sokkal hangosabbá vált. Most már tisztán kiérződik, hogy tényleg alattunk szól.
- Allison ezt látnod kell! - Baldwin rák vörös fejjel kénytelen visszahajolni  másodpercekkel később a szobába, mivel mi még a nagyival nem mertünk ránézni a lenti jelenségekre. Azt hiszem a nagymamámnak elég is volt látni Baldwin reakcióját, mellkasához kapva csücsül vissza az étkező helyére. Normális esetben én sem pattannék fel és rohannék az erkély felé, de most hirtelen Harry hangját hallom meg, így nem tudok magamnak, a kíváncsiságomnak megálljt parancsolni.
- My-my o Gee, well o Gee, my-eye o Gee
Why I love that girl, love that girl - magam sem hinném el, ha nem a saját szememmel látnám, hogy Harry Styles az én ablakom alatt szerenádozik a bandájával.
Tudom, hogy titkon helytelen, mégis a szívem most majd kiugrik a helyéről és egy kis hang a fejemben csak azt üvölti "ezaz". Annyira hihetetlen és gyönyörű dolog zajlik éppen most odalent, hogy egy pillanatra fel is merül bennem a kétely, hogy mi van ha nem is miattam van mindez? A rengeteg meggyújtott mécses, a háttérvokál, és maga Harry jelenléte.  De a lehető legapróbb paranoiámat is elkergeti jó messzire a tekintete, amit félreérthetetlenül nekem szán, mikor elénekli újból a refrént.  Imádom ezt az számot. Vajon ezt ő is tudta? Nos Baldwin biztos igen.
- Kicsinállak, Styles - azt hiszem nála most szakad el véglegesen a cérna. Ha tehetné az emeltről ugranak le, de ehelyett a lépcső felé vágtatva tűnik el.
- Siess te bolond - Harry a nekiszentelt figyelmeztetésemre rögtön reagál. Leáll a dallal, jelez a srácoknak is, majd bepattannak az ismerős, fekete járgányba.
- Este látjuk egymást, Allison - köszön el, és bár biztos nem ilyen céllal szánva, de ezzel a mondatával gyorsan elkap a stressz okozta gyomorgörcs.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése